2009. szeptember 8., kedd

Emeletes oszlop-téka




Egységes alapanyaga lehet a megszokott 19 mm-es faforgácslap, de a polclapokhoz választhatunk bármilyen mintázatú, laminált felületű bútorlapot is. Szerkezetileg a polctartó oszlop - ami egyébként csak fél oszlop - nem egybefüggő lapokból, hanem emeletenként összecsavarozott elemekből áll. Így mód van a nagyobb hulladék darabok hasznosítására is. A takarékos anyagfelhasználás érdekében célszerű az egyenlő szárú, derékszögű forma mellett döntenünk, mert ezzel egy négyzet alakú darab két polcot is kiad, mégpedig hulladék nélkül. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a polclapok és a tartóoszlop elemeinek csúcsszöge nem lehet tompaszögű, ha az előző megoldás helyigényét túlzónak találnánk. A méreteket úgy határozzuk meg, hogy a polcok legalább 220 mm, az oszlop oldallapjai pedig 300 mm szélesek legyenek. A méretek meghatározásakor azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy e lapokat él-lap kötésben kell majd összeerősítenünk, tehát emeletenként az egyik lap anyagvastagságával kisebb legyen. Az oszlopot alkotó lapok magassága 300-400 mm között változhat. A téka azonban csak olyan magas legyen, hogy a legfelső polcát is kényelmesen elérhessük. Alacsony, lakótelepi lakásokban viszont túlléphetjük ezt a magasságot, de csak akkor, ha mennyezetig érő tékát szeretnénk kialakítani. A végső méretezést a fent említett szempontok figyelembevételével végezzük el, és ezt követően már a szerszámainkon a sor, azaz hozzáfoghatunk a bútordarab kialakításához.
A téka elemeinek összeállítása
Először az oszlop elemeit szereljük össze. A két oldallapot él-lap kötésben, ragasztva és három-négy panelcsavarral megerősítve fogassuk egymáshoz, majd ezt a sarkot csiszoljuk síkban össze. Most kell azt is eldöntenünk, hogy a sarkok élét csak finoman, vagy erősen kerekítjük le. Ha a polclapok éles sarkát is lekerekítjük, akkor az oszlop élét is célszerű erőteljesebben lemunkálnunk. Az így összeállított oszlopelemek élét és a facsavarok fejeit tapaszolással tüntessük el (1). A tapaszolt részeket csiszoljuk simára, majd ezt követően mindegyik elem belső oldalára csavarozzunk készen kapható 1,5-2 mm vastag lágyacél lemez szegleteket (2). A felszerelt vasalások egy szintben legyenek az elemek élével. Következő lépésként a téka talpazatát állítsuk össze. Fedőlapja a polclapokkal azonos nagyságú, a fenéklap azonban ennél 20-30 mm-rel kisebb, háromszögletű darab. A fenéklapra ragasztva és csavarozva fogassuk fel a láb oldallapjait, majd ezekhez ugyancsak fémszegletek segítségével csavarozzunk fel a fedőlapot (3). A tékát próbaként rakjuk össze (4), a kisebb igazításokat most még könnyen elvégezhetjük bármelyik elemén. A felső vasalásokat el is hagyhatjuk, ha a polclapokat átmenő facsavarokkal fogatjuk az alsó oszlopelem élére. A végső összeállítást így majd kényelmesebben végezhetjük el. Arra azonban nagyon ügyeljünk, hogy az oszlopelemek és a polcok szélső sarkai szigorúan egy vonalba kerüljenek, mert ez e bútordarabnál nagyon fontos.
Felületkikészítési módok
A téka ugyan már áll, de a felületeit még mázolnunk, éleit pedig fóliáznunk kell. Ha a polclapok laminált faforgácslapból leszabottak, akkor ezeknek csak az élét kell lefednünk. A hagyományos felvasalható élfólián kívül e célra használhatunk különféle műanyag élfedéseket, pl. PVC-idomokat, amelyeket lapunk januári számában mutattunk be. Ha viszont nyers faforgácslapból készültek a polclapok is, akkor az éleket tapaszolással is simává tehetjük. Ezt követően teddy-hengerrel felhordott selyemfényű zománcfestékkel vonjuk be mindkét oldalukat. Az oszlopelemeket célszerű a falhoz hasonló felületű bevonattal ellátnunk. Ha pl. fűrészporos tapéta van a falon, akkor célszerű az oszlopelemek külső oldalait is ezzel bevonni, majd lefesteni, hogy teljesen a falhoz hasonló legyen a felületük. Ebben az esetben a tapétát ne hajtsuk rá a vízszintes élekre, hanem a ragasztó kötése után éles késsel vágjuk le a feleslegüket, hogy a polcokra hézag nélkül feküdjön fel minden elem. Ha sima a fal, az oszlopot diszperziós falfestékkel, vagy selyemfényű zománcfestékkel hengerelve fessük be. Színük azonban ne, vagy csak alig legyen a faltól elütő színű. Így a polclapok nagyobb hangsúlyt kapnak, és az oszlopos téka mintegy beépített eleme lehet a szobának. A felületkezelt elemeket végül facsavarokkal szereljük szilárd egységgé, és most már a helyére is állíthatjuk, "berendezhetjük". Amennyiben viszont azt tapasztalnánk, hogy kissé labilissá teszik a polcaira helyezett tárgyak, úgy a fedőlap tetejére csavarozott két szeglettel, majd ezek falhoz csavarozásával szilárdítsuk meg a helyzetét.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése