2009. szeptember 9., szerda


A dekoráció, mint bútor címet is kaphatná a kép. A vedi-lemezből, vagy hajlított MDF-ből elkészíthető gyermekrajzra emlékeztető polcrendszer szép is, praktikus is. Minden kisgyermek örömét lelné benne.

2009. szeptember 8., kedd

Betonmedence a kertben


A medencék nagyon sokáig mindenki számára a strandokkal, uszodákkal voltak egy gondolati kapcsolatban. Ám ma már kültéri, vagy lakáson belüli beltéri medencék is kivitelezhetők, és épülnek is. A pénztárca és az igények a két határ az építőipar eme szegmensében. Egy kültéri medence elképzelésekor sok-sok kérdés merülhet fel jogosan építtetőjében. Milyen talajban lehet elhelyezni, mit telepítsek köré, hogyan tájoljam? Milyen anyagból készíthetem, milyen műszaki feltételei vannak? Hogyan szigeteljem, burkoljam? Milyen gépészetre van szükség? A medencéket a kertben bármilyen talajban el lehet helyezni, a tájolást a tulajdonos igényei, elképzelései határozzák meg. Környezetének kialakításánál azonban érdemes arra figyelni, hogy a lombhullató fák, bokrok közelsége sűrűn szennyezi a vizet. Medencénket két módon alakíthatjuk ki. Elkészíthetjük előre gyártott fix méretű műanyag medence beépítésével. Ennek csak ki kell ásnunk a helyét a talajból. (A gödör mérete nagyobb legyen, mint a medence méretei.) Alulra el kell készíteni a fogadószintet, mely egy 10-15 cm vastag kavicsrétegből, s a rajta elhelyezkedő, egyrétegű hálós vasalással ellátott, szerelőbetonból áll. A fogadószintnek, a medencetesten túl, a köré építendő vasbetont is fogadnia kell, sőt a legjobb, ha rögtön a gépészeti térnek is biztosítunk helyet. Ezután elhelyezzük a medencét, majd a föld és a medence közötti körülbelül 30 cm, széles sávban a függőleges hálós vasalatot, és elkezdjük kiönteni a betonnal. Ezzel párhuzamosan feltöltjük a medencét vízzel úgy, hogy a vízszint 10-15 cm-rel magasabban legyen, mint a betonozás szintje. A medence végében kell elhelyezni a 2´2´1,5 m-es gépházat, mely zsalukővel körbekerített, fogadószintig levitt helység lesz. Itt lehet majd a szükséges gépészetet elhelyezni. A másik talán sűrűbben használt megoldás a monolit vasbeton medence készítése. A fogadóaljzatig hasonlóan készül, mint az előbbi. Itt azonban a következő fázis a duplasoros, méretezett fenéklemez vasalás, a falaknál felhajtva, a toldás segítésére. El kell helyezni a gépészeti szerelvényeket, a padlóösszefolyót és a csővezetékeket, szintbe állítva, a terveknek megfelelő helyen. Kibetonozzuk a fenéklemezt, majd beállítjuk a falak - terv szerint méretezett - vasalatát. A munkahézagok megoldása is meghatározó tényező, mert a már szilárduló vagy megszilárdult beton és a csatlakozó friss beton között vízzáró kötésre van szükség. Ezt duzzadó szalaggal oldjuk meg, melyet végig felragasztunk a kész betonra a falazati vasalaton belülre. Ez a kb. 3 cm sugarú szalag, a bedolgozandó friss beton nedvességével reakcióba lépve, 10-20 cm-re megduzzad, és ezáltal tömít. Ezért fontos, hogy a légnedvesség kiküszöbölése érdekében, csak a betonozás előtt helyezzük el a felületen. A szükséges beton ún. vízzáró beton legyen. A szigetelendő építmények, épületrészek nedvességgel, vízzel érintkező beton (vasbeton) határoló szerkezeteit (falait, fenéklemezeit stb.) vízzáró betonból építik. E szerkezetek teherhordó szigetelőszerkezetek, helyesebben szigetelő, teherhordó szerkezetek, mert tervezésüknél, méretezésüknél és megépítésüknél a vízzáróság feltételeinek teljesítéséből kell kiindulni, míg a többi követelmény kielégítésének módja ehhez igazodik. A beton vízzárósága pórustérfogatától, ezen belül a pórusok nagyságától és elrendezésétől függ. Az adalékanyag minősége víz és fagyálló, vízzel reakcióba lépő szennyeződésektől mentes legyen, a cement friss, finom őrlésű és az agresszivitás fokától függően kiválasztott kohósalak-portlandcement. Éppen annyi cementre van szükség, hogy a cement pép az összes adalékszemcse felületét bevonja (kb. 300-350 kg/m3), melyből a cement egy része (25%-a) trasszal helyettesíthető. A keverővízként betonra káros alkotóktól mentes, +5 °C ... +20 °C hőmérsékletű, tiszta víz használható. A bedolgozás módja meghatározó tényező. A beton kétoldali zsaluzással, a szemcseszétosztódás megakadályozására kis magasságból beöntve, egyszerre legfeljebb 20 cm vastag rétegben, döngöléssel vagy vibrátorral jól tömörítve, a munkahézagok elkerülésére lehetőleg folytonos munkával dolgozandó be. A betonfelületet természetesen védeni kell a zsugorodási repedésektől, melyek a felület kiszáradásakor keletkezhetnek. Zsaluzatként, a külső oldalon használhatjuk a talajt is. A betonozást a falaknál is megelőzi a szükséges gépészeti berendezések elhelyezése és beállítása, mint például a vízhűtéses halogénlámpák, vagy amennyiben nem vízforgatós a medence, az ún. skimmer beépítése, mely a víztükör szintje alatt meghatározott mértékkel van, s általa biztosított a víz cserélődése. Természetesen a túloldalon pedig be kell építeni a tisztított vizet visszajuttató berendezéseket. Az igényektől függően lehet járdát vagy valamilyen szegélyt kialakítani a medence körül. A medence szerves része, lelke a gépészet. Ennek fogadására ez esetben is gépészeti helységet kell kialakítani a medence végében, melyben elhelyezhető például a filteres tisztítótartály, vagy a szivattyú is. Innen vezérelhető a víz tisztítása, cirkuláltatása. Miután megkaptuk a medencetestet, 72 órás víznyomási vizsgálatnak vetjük alá, az esetleges repedések tesztelésére. Ezt követően készíthetjük el a burkolatot. Nem mindegy milyen burkolatot helyezünk fel. A lapok speciális medenceburkolatok, meghatározott méretekkel. Fagyálló, fokozottan sav- és lúgálló kell legyen, hiszen a tisztításnál használt vegyszereknek ellen kell álljon. Bizonyos helyeken fontos a csúszásmentesség is. A zsír- és porszennyeződés-mentes alapfelületre fel kell hordani a szigetelést. Ez ma már nem az ősrégi habarcsos technológiát jelenti, hiszen mára minden hidegburkolási segédanyagokat gyártó cég kifejlesztette a maga kétkomponensű vízszigetelését, melyek víznyomásállóak. Ezek használatakor a két komponenst csomómentesen el kell keverni, majd a műszaki leírásokban megjelölt módon fel kell hordani, egy vagy több rétegben, a sarkoknál, kritikus helyeken előre gyártott szalagokkal megerősítve. Ezek a szigetelések összefüggő medenceszigetelést képeznek, melyekre a speciálisan kültérre kifejlesztett flexibilis, fagyálló, rugalmas ragasztóval lehet vízzáróan felragasztani a burkolatot. Törekedni kell a ragasztó 100%-os felületi tapadására, amely kizárja a burkolat felfagyását. Egy nap elteltével a fugák flexibilis fugázókkal kifugázhatók


Emeletes oszlop-téka




Egységes alapanyaga lehet a megszokott 19 mm-es faforgácslap, de a polclapokhoz választhatunk bármilyen mintázatú, laminált felületű bútorlapot is. Szerkezetileg a polctartó oszlop - ami egyébként csak fél oszlop - nem egybefüggő lapokból, hanem emeletenként összecsavarozott elemekből áll. Így mód van a nagyobb hulladék darabok hasznosítására is. A takarékos anyagfelhasználás érdekében célszerű az egyenlő szárú, derékszögű forma mellett döntenünk, mert ezzel egy négyzet alakú darab két polcot is kiad, mégpedig hulladék nélkül. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a polclapok és a tartóoszlop elemeinek csúcsszöge nem lehet tompaszögű, ha az előző megoldás helyigényét túlzónak találnánk. A méreteket úgy határozzuk meg, hogy a polcok legalább 220 mm, az oszlop oldallapjai pedig 300 mm szélesek legyenek. A méretek meghatározásakor azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy e lapokat él-lap kötésben kell majd összeerősítenünk, tehát emeletenként az egyik lap anyagvastagságával kisebb legyen. Az oszlopot alkotó lapok magassága 300-400 mm között változhat. A téka azonban csak olyan magas legyen, hogy a legfelső polcát is kényelmesen elérhessük. Alacsony, lakótelepi lakásokban viszont túlléphetjük ezt a magasságot, de csak akkor, ha mennyezetig érő tékát szeretnénk kialakítani. A végső méretezést a fent említett szempontok figyelembevételével végezzük el, és ezt követően már a szerszámainkon a sor, azaz hozzáfoghatunk a bútordarab kialakításához.
A téka elemeinek összeállítása
Először az oszlop elemeit szereljük össze. A két oldallapot él-lap kötésben, ragasztva és három-négy panelcsavarral megerősítve fogassuk egymáshoz, majd ezt a sarkot csiszoljuk síkban össze. Most kell azt is eldöntenünk, hogy a sarkok élét csak finoman, vagy erősen kerekítjük le. Ha a polclapok éles sarkát is lekerekítjük, akkor az oszlop élét is célszerű erőteljesebben lemunkálnunk. Az így összeállított oszlopelemek élét és a facsavarok fejeit tapaszolással tüntessük el (1). A tapaszolt részeket csiszoljuk simára, majd ezt követően mindegyik elem belső oldalára csavarozzunk készen kapható 1,5-2 mm vastag lágyacél lemez szegleteket (2). A felszerelt vasalások egy szintben legyenek az elemek élével. Következő lépésként a téka talpazatát állítsuk össze. Fedőlapja a polclapokkal azonos nagyságú, a fenéklap azonban ennél 20-30 mm-rel kisebb, háromszögletű darab. A fenéklapra ragasztva és csavarozva fogassuk fel a láb oldallapjait, majd ezekhez ugyancsak fémszegletek segítségével csavarozzunk fel a fedőlapot (3). A tékát próbaként rakjuk össze (4), a kisebb igazításokat most még könnyen elvégezhetjük bármelyik elemén. A felső vasalásokat el is hagyhatjuk, ha a polclapokat átmenő facsavarokkal fogatjuk az alsó oszlopelem élére. A végső összeállítást így majd kényelmesebben végezhetjük el. Arra azonban nagyon ügyeljünk, hogy az oszlopelemek és a polcok szélső sarkai szigorúan egy vonalba kerüljenek, mert ez e bútordarabnál nagyon fontos.
Felületkikészítési módok
A téka ugyan már áll, de a felületeit még mázolnunk, éleit pedig fóliáznunk kell. Ha a polclapok laminált faforgácslapból leszabottak, akkor ezeknek csak az élét kell lefednünk. A hagyományos felvasalható élfólián kívül e célra használhatunk különféle műanyag élfedéseket, pl. PVC-idomokat, amelyeket lapunk januári számában mutattunk be. Ha viszont nyers faforgácslapból készültek a polclapok is, akkor az éleket tapaszolással is simává tehetjük. Ezt követően teddy-hengerrel felhordott selyemfényű zománcfestékkel vonjuk be mindkét oldalukat. Az oszlopelemeket célszerű a falhoz hasonló felületű bevonattal ellátnunk. Ha pl. fűrészporos tapéta van a falon, akkor célszerű az oszlopelemek külső oldalait is ezzel bevonni, majd lefesteni, hogy teljesen a falhoz hasonló legyen a felületük. Ebben az esetben a tapétát ne hajtsuk rá a vízszintes élekre, hanem a ragasztó kötése után éles késsel vágjuk le a feleslegüket, hogy a polcokra hézag nélkül feküdjön fel minden elem. Ha sima a fal, az oszlopot diszperziós falfestékkel, vagy selyemfényű zománcfestékkel hengerelve fessük be. Színük azonban ne, vagy csak alig legyen a faltól elütő színű. Így a polclapok nagyobb hangsúlyt kapnak, és az oszlopos téka mintegy beépített eleme lehet a szobának. A felületkezelt elemeket végül facsavarokkal szereljük szilárd egységgé, és most már a helyére is állíthatjuk, "berendezhetjük". Amennyiben viszont azt tapasztalnánk, hogy kissé labilissá teszik a polcaira helyezett tárgyak, úgy a fedőlap tetejére csavarozott két szeglettel, majd ezek falhoz csavarozásával szilárdítsuk meg a helyzetét.


Fűszertartó


előbb a tároló üvegcséket kell beszereznetek. E célra ugyan megfelelnek a bébiételes kis üvegek is, de sokkal mutatósabbak, ha a tetejük sima és nem menetes. Kis szerencsével a konyhafelszerelési üzletekben találhattok hasonlókat. Az viszont fontos, hogy az üvegcséknek legyen pereme, különben nem tudjátok majd a tartólap nyílásaiba erősíteni. Az átmérőjük 60 mm körüli legyen, és a magasságuk se haladja meg a 100 mm-t. A szájnyílásuk pedig legalább 40 mm legyen. Ha az üvegcsék már megvannak, szerkesszétek meg a tartólapjukat. Ez alapvetően egy akkora átmérőjű korong legyen, hogy az üvegcsékből ötnél esetleg többet is elhelyezhessetek a kerületén belül. Az üvegcséket a szájukkal lefelé állítsátok az 5-6 mm vastagságú rétegelt lemezre, így próbáljátok egymástól egyenlő távolságban elhelyezni a 220-250 mm átmérőjűre rajzolt körön belül. Az üvegek egymástól legalább 30 mm távolságra legyenek. Ha jó a szemmértéketek, akkor az üvegeket így is körülrajzolhatjátok (9), de jobb, ha körzővel pontosan kiszerkesztitek az osztásvonalakat, majd erre jelölitek fel az üvegek nyakátmérőjéhez igazodó nyílások körvonalát. Vigyázzatok, mert a nyílások elölről azonos szélességűek a nyakmérettel, és a sarkaik kb. 10 mm-es sugárban lekerekítettek. Ha ezzel megvagytok, akkor egy 20 mm vastag deszkalapra is jelöljétek fel a tartólappal azonos átmérőjű talp körívét, és máris hozzáfoghattok ezek és a további alkatrészek kivágásához. A tartólapot lyukfűrésszel a legkönnyebb kivágni (10), de lombfűrésszel sem sokkal nehezebb, csak fárasztóbb és több idő szükséges hozzá. A kifűrészelt darab éleit csiszoljátok simára, majd fűrészeljétek ki a talp korongját is. A korong élét azon nyomban csiszoljátok simára. Az üvegek tartólapját egy álló oszlopra kell majd felerősítenetek, amelyet 50 mm átmérőjű farúdból, gérvágó ládába fogva szabjátok le. A rúd hossza kb. 200 mm legyen, és nagyon ügyeljetek, hogy a vágás síkja merőleges legyen a palástra, különben az oszlopot majd csak ferdén tudjátok a talpra erősíteni. Vékonyabb, 40 mm-es farúdból vágjátok le a fogantyú darabját, majd hozzáláthattok a tartóállvány összeállításához. A talp közepébe fúrjatok lyukat egy 5x40 mm-es facsavar számára, és a tartólap közepét is fúrjátok ki, majd ragasszátok az oszlop egyik végére. Kenjétek be ragasztóval a korong közepét, és az oszlopot egy behajtott facsavarral megerősítve rögzítsétek a talp közepére (11). Ha már szilárdan áll az állványoszlop, akkor a tetejébe és a fogantyú darabjába is fúrjatok fészket egy 8x30-as facsap számára, majd a csapot ragasztóval bekenve üssétek az oszlopba, arra meg a tartólapot és a fogantyú darabját üssétek fel. Az állványt most már lefújhatjátok vékonyan színtelen akrillakkal. Amíg az állvány lakkozása szárad, az üvegek záródugóit készítsétek el. Két megoldás között választhatok. Ha van az üvegek nyílásába illő és annál 10-15 mm-el nagyobb átmérőjű farudatok, akkor gérládába szorítva abból fűrészelhetitek le a dugók alsó, illetve felső korongjait (12). Az egyenes vágás alapvetően fontos, tehát a fűrész vágás közben ne billegjen oldalirányba. Ez nem könnyű feladat, mivel több egyforma darabot kell levágnotok. A korongok 10 mm-nél ne legyenek vastagabbak, és ezt egy, a ládába szorított ütközőléccel, vagy deszkadarabbal biztosíthatjátok. A vágáshoz ajánlatos a gérládát csavaros szorítóval, szilárdan a munkaasztalra fogatni - az ütközőfával együtt -, mert így a fűrészelés könnyebb lesz. A köldökcsapokból kialakított kis fogantyúknak azonban még mindegyik korong közepébe megfelelő átmérőjű lyukat kel fúrnotok. A középpontok bejelöléséhez használjatok kartonból kivágott sablont, amivel legalább három jelölést ejtve határozzátok meg pontosan a korongok közepét. A záródugókat azonban fűrészpengés körkiszúróval is kialakíthatjátok. Az üvegek nyakába illő korongokat 10 mm-es fenyődeszkából, a rájuk ragasztandó fedőket pedig akár 5 mm-es rétegeltlemezből is kivághatjátok. Ezzel a megoldással a fogantyúcsapok központi fészkeit is előfúrtátok, már csak a kellő méretre kell majd bővítenetek, hogy a lecsiszolt sima palástú köldökcsapokat a dugó két darabjába ragaszthassátok. A simára csiszolt dugódarabokat ezt követően már összeragaszthatjátok, lelakkozhatjátok. A fűszertartó ezzel kész, már csak a különféle fűszerekkel kell az üvegcséket feltöltenetek, és hogy munkátok eredménye valóban meglepetés legyen, karácsonyig még dugjátok el valamelyik szekrényetek mélyére


A képeken bemutatott virágládák és a nagyméretű virágcserepek önmagukban is súlyos darabok, de mikor feltöltjük virágfölddel, bizony igen nehezen mozdíthatók meg. Ezekben a ládákban, cserepekben - méretüknél fogva - célszerű olyan növénycsoportokat létrehozni, melyek egyszerre virágoznak, és mindig az éppen legszebbeket a központi helyre tenni. Ekkor viszont szükség van a rendszeres mozgatásra. Hogy ne kergessük az őrületbe a család férfi tagjait az állandó cipekedéssel, már a virágládák tervezésénél gondoljunk erre, és a kerekes tartókra tett cserepeket helyezzük előtérbe.

Fa virágládák


Fából készült növénytartók készítésénél mindig keményfát használjunk, és megfelelő favédelemmel is lássuk el. A fadézsákba lehetőség szerint tegyünk műanyag cserepet, mert bizonyos fakonzerváló-szerek kárt tehetnek a növényekben, továbbá a mindig nedves virágföld, amelyre a növényeknek szükségük van, lerövidítik a fadézsák élettartamát. Ha nem használunk betétcserepet, a faanyag kezelése után, legalább 2 hetet várjunk a virágfölddel való feltöltéssel, és a növények ültetésével. A tapasztalatok szerint egyes növények (pl. tujafélék) nem bírják a műanyag edényt, ezeknél ne béleljük műanyaggal a fa növénytartót.A fából készült virágládáknak mindig készítsünk lábat, emeljük el a talajtól legalább 10 cm-rel. Ezek a nagyméretű virágládák a szabadban vannak, az esővíz megáll alattuk, lassan szárad fel, és folyamatosan a vízben állva mind a növények gyökere, mind a fadézsa előbb-utóbb elrothad

Kerekes pad


A régi, vasabroncsos kocsikerekek vidéki portákon némi szerencsével még fellelhetők. Többnyire eredeti funkciójukra már nem alkalmasak, összeszáradtak, sérültek - ezért kerültek a házi lomok közé - de hétvégi házakban más célokra még jól felhasználhatók. A kisebbekből láncra függesztett virágtartót, vagy szobai csillárt szokás készíteni, a nagyobbak meg kerti pihenő- paddá alakíthatók.
E célra a régi parasztszekerek, vagy csézák, homokfutók kerekei alkalmasak. Az a lényeg, hogy a két kerék egyforma, átmérőjük pedig legalább 70 cm legyen. Ha sérültek, javítsuk ki a hibáikat, esetlegesen hiányzó részeiket fenyőfából kivágva pótoljuk. Az abroncsukat acélkefével szabadítsuk meg a rozsdától, majd ha a kerekek már kellően szilárdak, agyaikat középen ideiglenesen fogjuk össze, és valamelyik küllőjüket állítsuk vízszintbe, illetve attól kb. 5 foknyival felfelé eltérő helyzetbe. A kerekek alá 4 mm vastag laposacélból hajlítsunk egy-egy talpat, amely a ráffal, azaz a kerékabronccsal azonos szélességű és kerékátmérőnyi hosszúságú legyen. Végeiket visszahajlítva hegesszük a vasabroncsokra. Ha jól állítottuk be a kerekeket, akkor a kiszemelt küllőre már ráhelyezhetjük az ülésdeszkát. Ez legalább másfél coll vastagságú legyen, szélessége pedig akár 400 mm is lehet. Ha két keskenyebb pallóból készítjük az ülésdeszkát, akkor alájuk csavarokkal fogassunk fel néhány hevederlécet. A két legszélsőt közvetlenül a kerékküllők mellé csavarozzuk fel. Az ülés hossza legalább 100 mm-rel nyúljon túl a kerekeken, végüket pedig úgy alakítsuk ki, hogy kinyúló részük pontosan az agy, és a fa kerékabroncs közé férjen. A kerti pad lábai ugyanis a kocsikerekek lesznek. Ám, hogy a pad szilárdan álljon a kerekein, ezeket egy tengellyel is össze kell kapcsolnunk. Anyagául 80x80 mm-es staflit, vagy 2"-os, vastagfalú acélcsövet válasszunk. A fatengely végére az agyaknál hosszabb hengeres csapokat készítsünk, ezekre húzzuk az agyak furatába pontosan illő csőpalástot. A csapokra csapszegekkel fogathatjuk fel a két kereket. Ha a tengely acélcső, akkor pedig nagy lemezalátétek felhegesztésével és egy-egy tengelyvég-csapszeggel rögzíthetjük a kerekekre. Következhet a pad háttámlájának a kialakítása, amelyet az üléshez hasonlóan formáljunk ki, és erősítsünk meg hevederlécekkel, viszont a szélessége kb. 50 cm legyen. Ha szerencsénk van, akkor találunk olyan küllőt, amely az ülésre kb. 100 fokos szögben áll, és akkor közvetlenül erre csavarozhatjuk fel a fatámlát. Ellenkező esetben a háttámla két kerékküllő közé kerül, és laposvasból hajlított szegletekkel lehet a kívánt dőléssel a kerekekre erősíteni. Ha már minden szilárdan a helyére került, akkor szedjük szét a padot elemeire, a kerekek fa alkatrészét mázoljuk be zöld olajfestékkel, a vasabroncsok felületét pedig - azok ferropasszitos lekezelése után - fessük feketére, mégpedig az agy vasalataival és a fém tengellyel egyetemben. Az ülő- és hátlap élét kerekítsük le, majd simára csiszolását követően enyhén nedvesítsük be, és hagyjuk teljesen kiszáradni. Csiszoljuk újból simára, majd többször alaposan itassuk át kültéri faimpregnáló anyaggal. Ha a bevonat megszáradt, a padot kiszemelt helyén szereljük újból össze. Ősszel pedig szétszerelve könnyebb a tárolása is.


Rusztikus konyha tipp en is talaltam
















szep ko falburkolat



Falburkolatok, falburkoas faval


A lakóhelyiségek falainak burkolására számtalan lehetőség kínálkozik. Azt pedig, hogy végül is mi kerül a falra, főként funkcionális és esztétikai szempontok határozzák meg. A lakóhelyiségek vakolt falai többnyire csak festettek, illetve tapétával burkoltak, a lambéria burkolat kialakítása ugyanis az előzőknél sokkal munka- és költségigényesebb. Az ilyen burkolatok azonban igen hosszú életűek, s ezért hosszútávon megérik a rájuk fordított pénzt. A lambéria ugyan különféle anyagokból készült belső falburkolatot jelent, említésekor többnyire mindenki fából készültburkolatra gondol.
Az utólag felszerelhető korszerű falburkoló anyagok igen sokfélék, alapanyaguk és többnyire a felületük is megtévesztésig hasonló a természetes fából készültekhez. Ez nem véletlen, mert a valódi faanyagok természetes hatásúak, önmagukban is szépek, tapintásuk kellemes és meleget sugároznak. Még akkor is, ha csak jól sikerült utánzatok. Az ilyen anyagokból készített falburkolatok meghitté varázsolják otthonunk falát, s harmonikusan egészítik ki a helyiség berendezését is.Esetenként azonban a falak hibáit is jótékonyan takarják, hő és hangszigetelési problémáinkat is csökkenthetik. A hagyományosnak mondható, csaphornyosan kialakított falécekből kialakítható falburkolaton kívül azonban számos más, korszerű alapanyagból készült burkolóanyag közül válogathatunk, s bármelyikből csodaszép falburkolatokat készíthetünk. A választék igen bőséges, amelyet az alábbiak is igazolnak. Lambéria-anyagok l Hagyományosnak mondhatók a fenyőfából készült, felső oldalukon többé-kevésbé mart hornyokkal tagolt lambérialécek (1). Vastagságuk általában 10-12 mm, szélességük pedig 40-150 mm között változó. A szélesebbek esetleg két-három keskeny léc hatását keltő fazonra martak. Hosszúságuk általában 2-3 m közötti, hosszanti élük csaphornyos kialakítású. Felületük általában csiszolt, de ettől függetlenül felhasználásuk előtt ajánlatos a lécek alakra mart felületét, s a csaphornyaikat is finoman lecsiszolni. Minőségüktől függően a lécekben található göcsök néha kieshetnek, a faanyag pedig repedt is lehet. Ajánlatos tehát vásárlást követően azonnal minőségvizsgálatot is tartanunk. Erezetmintájuk, tónusuk gyakorta nagyon elütő is lehet, kiválogatásukra viszont nincs mód. Egységesen homogén burkolatok kialakítására ezért kevésbé alkalmasak, Az ilyen lambériák azonban kevert erezetük és színtónusuk ellenére is kellemesen meleg hatásúak (2). Újabban rusztikus hatású, gyalulatlan, de csiszolt felületű falambériák is kaphatók, amelyek 9,5 cm szélesek, hosszuk pedig 2 m, gyárilag lazúrozott a felületük. l A nagyobb barkácsáruházakban kaphatók teljesen felületkezelt, felerősítésre kész lambérialécek is, melyeknek a felülete igényesen csiszolt, s már lakkozott is. A jelentős munkamegtakarítást azonban keményen meg is fizettetik a velünk.
Hazai gyártású falburkoló elemek a különböző színű fautánzatú fóliával bevont 10x140 mm-es lapok, amelyek csaphornyos kialakításúak. Egységes összhatású burkolatok kialakítására alkalmasak, viszont felületük hamar elárulja műanyag jellegüket. Felerősítésüket fémsaruk teszik egyszerűvé, a különféle szegélylécek pedig megkönnyítik a burkolat tökéletes kialakítását, keretbefoglalását.
Igényes felületű faforgács alapú lambéria lapokat is árusítanak, amelyek fedőrétege megtévesztően valódi fának látszik, elemeinek az élkialakítása már vendégcsapos (3). Igényes falburkolatok kialakítására alkalmas, amelyet az esetlegesen eltérő színű eresztékcsapokkal, szegélylécekkel lehet tagoltabbá tenni (4).
A barkácsáruházakban árusítanak közvetlenül a falra ragasztható falburkoló paneleket is, amelyeknek 5 vastag MDF tábla az alapja, vastag, struktúrált, matt felületű fólia a fedőrétege. Az elemek szélső hosszanti élei lekerekítettek, a panel 220 mm széles, 2,6 m hosszú.
Igényes és nagyon változatos falburkolatok kialakítására alkalmasak a felületkezelt furnér- és fólia borítású, rétegeltlemez alapú burkolólapok. Falra erősítésükhöz ún. sorolólécek szükségesek. A vastagságuk csak 3 mm, szélességük 250 mm, hosszuk pedig 1- 2 m. Igen változatos formában használhatók fel, felületük minősége is kiváló. Kisebb falrészek, vagy álmennyezetek dekoratív burkolataként is ideális (5).
A laminált felületű, kemény farostlemez alapú falburkolólapok korszerű és emellett rendkívül szép burkolatok kialakítására alkalmasak. Főként fa- és csempemintázatok valósághű utánzatai (6), nagy előnyük, hogy egyszerre 2 m2-nyi felületet fedhetünk le egy táblával. Közvetlenül a falra is felragaszthatók a táblák, igen változatos profilválasztékú díszlécekkel lehet a burkolatokat komplettírozni. A táblák 3-5 mm vastagok 1,2 m szélesek; 2,44 m hosszúak. Felületük sima, némelyik 2 mm mélyen hosszában hornyolt, s mélyítetten fugázott tégla- és terméskő mintázatú is van közöttük (7).
Ne feledkezzünk el a műanyag lambériáról sem. Anyaga üregesen formázott nehezen éghető PVC, felülete különféle kopásálló mintázattal ellátott (8). Jó hő- és hangszigetelő hatású, nagy előnye, hogy vizes, párás helyiségekben is kiválóan alkalmazható (9). Különféle színekben és mintázattal gyártják, s különböző profillécekkel lehet a burkolatot zárttá és egységessé tenni.
A csaphornyos élkialakítású műanyag lambéria elemek 100 és 250 mm szélesek, s egységesen 2,8 m hosszúságúak. Az előbbi felsorolás természetesen nem teljes, még jó néhány különféle bevonattal ellátott falburkolóelem is beszerezhető, ám ezek legfeljebb méreteikben különböznek a fentiektől, beszerzésük viszont elég esetleges

2009. szeptember 7., hétfő


faapolas


A faápolást alapozással kell kezdeni. Új fa esetén ez egyszerűen megy, ha viszont régit szeretnénk felújítani, akár kültéri, akár beltéri felületről van szó, le kell csiszolni a korábban használt ápolószerek maradványait. Ezután célszerű ecsettel felvinni az alapozót, ugyanis így garantált a tökéletes pórustömítés, amely a káros hatásokkal szembeni védelemhez elengedhetetlen. Az alapozó szerekben úgynevezett biocid típusú vegyületek találhatóak, ezek gondoskodnak a kártevők elleni védelemről. Ezek gátolják meg, hogy a rovarok, a farontó és kékülést okozó gombák és a penész károsítsák a fát. Ezek az emberi szervezetre veszélyes anyagok, így a biocidokat tartalmazó vegyületeket, alapozókat a páradiffúzió miatt csak és kizárólag kültérben szabad alkalmazni!
Az alapozás után következhetnek a lazúrok. Ezek az anyagok két nagy csoportba sorolhatóak. A vékonylazúrokat jellemzően nem mérettartó felületekre alkalmazzák, ezek azok a fából készült tárgyak, amelyek nincsenek beépítve, minimálisan változtathatják az alakjukat, méretüket. A fából készülő kerítések, homlokzati elemek, ereszaljdeszka, erkélykorlát, faház, kapuelemek és kerti bútorok ápolására célszerű ilyen szert használni. Kerülni kell a vékonylazúrokat beltérben, ugyanis ezekben is vannak biocidok, a zárt térben ezek párolgása káros az egészségre. A vékonylazúrok ára háromnegyed literes változatban 1500-3000 Ft körül mozog, ez a mennyiség hét-tíz négyzetméternyi felületre elég, két és fél literes változatban, amennyivel huszonöt négyzetmétert lehet ápolni, 4700-6500 Ft-ért vásárolható meg.
A vékonylazúrral kezelt felületeket könnyebb felújítani, csak le kell csiszolni a régi fedést és újra, ismét két rétegben lehet kenni a fát. A vastaglazúr felújításakor számolni kell azzal, hogy a régi réteget sosem lehet teljesen lecsiszolni, így a lazúrréteg mindig vastagabb lesz. A vastaglazúrok fényes, filmszerű, tökéletesen záró réteget képeznek a felületen, nem teljesen szívódnak be, ezért ajánlják őket mérettartó felületek kezelésére. Ha kerítésre vagy kültéri bútorokra kerülne ez a típusú kence, ahogy változna az alakjuk, a lazúr megrepedezne és pikkelyekben leválna. A nedvesség, a kórokozók és gombák könnyen bejutnak a védőréteg repedéseibe és a fa elkezd rothadni. Mérettartó szerkezetekre lehet használni bel és kültéren, kemény és puha fa ápolására egyaránt. Az oldószeres vastaglazúrok háromnegyed literes kiszerelésben 2300-4000 Ft körüli áron kaphatóak, a nagyobb, két és fél literes doboz 6600-11000 Ft-ba kerül. A vastaglazúrok vizes változatait ajánlják beltéri használatra elsősorban, higított változatban beltéri alapozóként is. Háromnegyed liter vizes vastag lazúr 3-4000 Ft-ba, két és fél liter 7-10 000 Ft-ba kerül.
Mivel beltérben a gyakori használat és a zárt légtér miatt nem ajánlott biocidokat tartalmazó alapozót és vékonylazúrt felkenni a felületre, vastaglazúrt és lakkokat lehet alkalmazni. Bútorok és padlóburkolatok felületkezelésére alkalmasak ezek a szerek elsősorban. Ha nem ilyen mérettartó felületekre viszik fel, a lakk is törik és szakad és ugyanúgy mint a vastaglazúroknál, a pára elkezd beszivárogni a repedésekben. A lakk vízálló, fényes és kopásálló felületet ad és ellenáll a háztartásokban fellelhető vegyi anyagoknak is. A lakkokat is csiszolással lehet eltávolítani felújítás alkalmával, de a sokadik alkalommal már nem lehetséges fáig eltávolítani az anyagot.
A lakkokat, akár vizes bázisúak, akár egy- vagy kétkomponensűek, nagyon könnyű alkalmazni. Előnyük még, hogy gyorsan száradnak. Az úgynevezett kétkomponensű lakkok térhálósodnak a felületen, míg az egykomponensűek fizikailag száradnak. A lakkok 0,75 literes dobozban, amely hét-tíz négyzetméternyi fafelületre elég, 1600-3000 Ft közötti áron, 2,5 literes kiszerelésben (huszonöt négyzetméter fedéséhez szükséges mennyiség) 3-6000 Ft közötti áron hozzáférhetőek. Speciális alkalmazási területe a selyemfényű felszínt létrehozó lakkoknak a kültéri. Kifejezetten UV-sugárzásnak kitett, édes vagy sós vízzel szemben rendkívüli ellenálló képességre van szükség. Az ilyen különleges lakkok színtelenek, átlátszóak és fényesek, jellemzően yachtok kezelésére használják őket.






Amire szükségünk lesz: Egy vagy több öntőforma, viasztömb, kapható több színben, egy lábos, amibe felolvasztjuk a viaszt, színező vagy illatanyag, kanóc, zselé gyertyához: zselé. A gyertyaöntéshez szükségünk lesz néhány edényre, amelyeket már nem használunk és a tűzhelyre. De ha egyszerűbb gyertyát szeretnénk készíteni a méhviasz gyertya, vagy a gyertyahomok a megoldás, itt nincs szükség olvasztásra, sem más kellékre. A gyertya mindig jó ajándéknak akár nyáron, amikor tengeri motívumokkal dolgozunk akár télen, amikor a karácsony és az ünnep a fő téma.

Kert díszítése


No ez azért már nagy falat, de persze nem lehetetlen, hisz ha mondjuk egy-két négyzetmétert akarunk díszíteni mindenféle kavicsokkal, elég néhányszor körülnézni hozzá a folyóparton. Fontos, hogy itt egy kis sóderrel alapozzunk alá, nehogy elsüllyedjenek a kavicsok. Az is hasznos, hogy ágyásszegéllyel válasszuk le a kert többi részétől, hogy ne keveredjen a fűvel, földdel.

2009. szeptember 6., vasárnap

Vakolás gipszkartonnal




A lakóhelyiségek belső burkolatát mindenhol a vakolat adja. Ennek minősége és tartóssága a hagyományos módszerrel készülteknél többnyire a kőműves szakképzettségén és igényességén múlik. Ám ez a munka jelentősen leegyszerűsödik, minőségileg pedig kifogástalan lesz, ha az épített falakra korszerű szárazvakolat kerül. A munka így gyorsabban is készül el, és garantáltan sima lesz. Az alábbiakban e technológiának a lépéseit mutatjuk be olvasóinknak.
Alapfeltételek
Természetesen a szárazvakolat készítéséhez megfelelő előfeltételek szükségesek. Először is az alapfelületeknek szilárdaknak, mereveknek, továbbá az ún. élő repedésektől menteseknek, száraznak és zsírmenteseknek kell lenniük. Az alapként szolgáló felületek egyenetlenségének mértéke nem haladhatja meg a 30 mm-t! Ha régi vakolat kerül felújításra, a málló részeket el kell távolítani. A helyiségek levegője és a gipszkarton lapok hőmérséklete pedig legalább +5 fokos legyen, de az optimális ragasztáshoz a +20 fokos hőmérséklet az ideális. Mivel a lapok függőleges toldása nem megengedett, ezért a szárazvakolat kialakításához csak teljes belmagasságú lapokat lehet használni.
Alapozni is kell
A falfelületek a vakolás előtt alapozást igényelnek, mégpedig a sima beton felületekre Rikombi-Kontakt alapozót kell felhengerelni. Az alapozót alaposan és munka közben is gyakran felkeverve kell használni. A porózusabb, magasabb nedvszívó-képességű falazatokra, mint a pórusbetonból készültekre, vagy a téglafalakra viszont a hígított Rikombi-Grund a megfelelő alapozó anyag. Ennek felhordása ugyancsak hengerrel történhet. A lapok falakra ragasztását csak az alapozó teljes száradása után lehet elkezdeni. Ehhez általában 8-12 óra szükséges.
A ragasztógipsz előkészítése
A lapok felragasztásához Rifix ragasztógipsz szükséges. A por alakú ragasztóanyagot azonban elő kell készíteni. A keverőedény műanyag vödör legyen, mégpedig teljesen tiszta felületű. A gipszport úgy adagoljuk a hideg vízbe, hogy az megközelítse a víz felszínét, majd 1-2 percig hagyjuk állni. Ezt követően kézzel vagy elektromos keverővel keverjük össze. Az állagára ajánlatos figyelni, mert a híg masszához utólag lehet port keverni, ám a túl keményre sikeredett anyagot utólag már nem szabad vízzel hígítani! Ügyeljünk arra is, hogy a bekevert ragasztóanyag csak 45 percig alkalmas bedolgozásra, tehát egyszerre csak annyi ragasztógipszet keverjünk be, amennyit ez alatt az idő alatt fel tudunk használni.
A lapok felragasztása
A lapok helyét előbb jelöljük fel a padlóra, majd két ragasztási mód között választhatunk: vagy a lapok hátára vagy az alapfalra tapasztjuk fel a ragasztógipszből álló pogácsákat. Ha az alapra visszük fel a ragasztógipszet, akkor ezek helyét érdemes előzőleg kimérni és az előkészítést - érteve ez alatt a laza részek leverését, tisztítását és alapozását - csak ezeken a felületeken kell elvégezni. A ragasztógipszet pedig csak ezekre a felületrészekre kell feltapasztani. A pogácsák a lapok közepvonalában egymástól 300-350 mm távolságra kerüljenek, a széleken viszont a ragasztóanyagot hosszabb sávban és kisebb közökkel, alul pedig folyamatos sávban terítsük fel. A gipsz pogácsák vastagsága a lapok beillesztése és síkba állítása után összenyomott állapotban 20-40 mm közötti lehet.A burkoláshoz a helyiség belmagasságánál kb. 20 mm-rel rövidebb12,5 mm vastag lapokat kell használni. Így falra ragasztásukkor alul és felül hézag keletkezik, amit felragasztáskor a lapokból levágott darabokra állítva lehet biztosítani. Az első burkolólapot a sarokba állítva vízmértékkel függőlegesbe állítjuk, majd a következő lapot mellé illesztjük. Fekvésüket egyenes léc, vízmérték és gumikalapács segítségével minden irányból - hosszanti- kereszt- és harántirányban is - ellenőrizve és gumikalapáccsal ütögetve állíthatjuk be. A lapok egysíkúságát így fokozatosan egymáshoz igazítva alakíthatjuk ki a teljes burkolatot.
A hézagok kitöltése
A felragasztott gipszkarton vakolat hézagainak kitöltéséthez csak a ragasztógipsz teljes megkötése után foghatunk hozzá. A kötés ideje 2-3 nap és a gipsz száradásához szükséges légmozgást az alátétekkel létrehozott rések biztosítják.Mivel a lemezek között hézagok vannak, ezeket először megfelelő gipsz hézagoló anyaggal teljes mélységében kell kitölteni, és csak ezt követheti a hézagolás. A hosszanti hézagok erősítésére öntapadó műanyaghálót, üvegfátyol-, vagy papír hézagerősítő szalagokat használjunk. Ez utóbbiak használat előtti benedvesítésével megkönnyíthetjük a bedolgozását. A hézagerősítőket mindig gipszbe ágyazva, előbb hosszában, majd keresztbe is besimítva dolgozzuk el, mégpedig teljesen a lap felületével azonos szintbe hozva. A padló és a mennyezet közötti hézagokat pedig akril tömítőanyaggal töltsük ki, amely kötése után is rugalmas marad, és festhető is. A végső felületi glettelés és csiszolás után az új burkolat már átfesthető, tapétázható.

Antik hatású falak saját kezűleg




Különleges, antik mediterán hatású falak kialakítása többnyire a szobafestők feladata, mert ők gyakorlottabbak az ehhez szükséges lazúrozásban, a festékek visszatörlésében. Csakhogy ritkán vállalják, hiszen ez macerás munka.
Nos, az ún. effekt festékkel bárki könynyen kialakíthat ilyen falakat. Igaz, kétszer kell a falat két különböző festékkel bekenni, ám az első az alapozó, hófehér festék gyorsan felhengerelhető. Természetesen ehhez is rövidszőrű henger szükséges. Az alapozó festék egyben a különböző színben gyártott dekor effekt festékek alapozó komponense.Száradása után széles ecsetre váltva kell a sűrű effekt festéket kétszeresen, átlós irányú, ívelt mozdulatokkal a falra kenni. Ez semmivel nem fárasztóbb, mint a hengerelés, csak annál egy árnyalatnyival szaporátlanabb. Ám ha tempósan szeretnénk haladni, akkor párosával célszerű dolgozni, kis időeltolással.Ugyanis a felkent festék darabos fehér szemcséket tartalmaz, amit a festék beszerzési helyén megvásárolható műanyag simítólappal lehet az alapszínű felületen lágyan szétkenve mintázni. A simító mozdulatok semmiféle szakértelmet nem igényelnek. A fehér szemcsék szétsimítása bárhogyan történhet, mindig szabálytalanul érdekes mintázattal látja el a színes fedőfestést, és még kevéssé strukturálja is. Munkaigényesebb a szokásosnál, ám dekoratív, antik hatást eredményez, és az egyéb kreatív falfestési módoknál sokkal gyorsabban és egyszerűbben kivitelezhető

Íves karnis


Egyszerű bútordarabok saját kezűleg



Gyakran találkozhatunk a konyha-nappali vagy ebédlő között tálalóablakkal. A párkány kiszélesítésével, az alatta létrehozott polcos elemmel remek tálaló bútort hozhatunk létre. Az ablak magasabb területére pedig polcokat helyezhetünk dísztárgyak vagy virágok részére.Gyakori megoldás ilyen szűkös helyeken az összecsukható asztal és a lehajtható pult is. Mindkét megoldás funkcionális, viszont többletmunkát igényel, hogy használata előtt és után át kell alakítani, ugyan jó tervezés estén csak egy-két mozdulattal.Ha a konyhaszekrény munkafelületét akarjuk növelni, mód van rá, hogy a tevékenység idejére egy pótfelületet használjunk. Ezt egyszerű módon a meglévő pult alól kihúzzuk, majd visszatoljuk. Megfelelő szerelvénnyel vagy egy támasztólábbal asztalosok, sőt ügyes barkácsolók is meg tudják csinálni. Egyes gyártóktól ilyen speciális elemek rendelhetők. A manapság nem túl divatos konyhai sarokpadok is nagyon hasznosak, mert ülőfelületük alatt tágas rakodótér áll rendelkezésre. Ugyanilyen lakásokban használható legpraktikusabban az olyan x-lábú dohányzóasztal, amelynek lapmagassága állítható, tehát igény szerint étkezővé emelhető.A garzonlakás konyhája sokakat zavar, hiszen ugyanazon térben áll, ahol az ágy is. Egyre több cég készít olyan minikonyhát, amely egy egyszerű ajtózárással lakószobai szekrény látványát nyújtja, eltakarva az edényeket, mosogatót és az esetleges konyhai felfordulást.A szekrényezhető megoldások közé tartozik még a számítógépek, televízió és minden audio-vizuális berendezés elhelyezése, esetleg a rendetlen felületű íróasztal, barkácssarok, varrógép takarása is.

Kaspó, váza


Szinte biztos, hogy mindenkinek akad otthon egy ajándékba kapott, nagyon ronda vázája, aminek színei még véletlenül se megy a lakáshoz. Ha a formája jó, akkor néhány jól megválasztott kaviccsal és egy adag jó erős szilikonragasztóval segíthetünk a dolgon. Szép egyenletesen ragasztgassuk fel a megtisztított kavicsokat a vázára, majd lakkozzuk le, hogy szép fénye legyen. Csak arra ügyeljünk, hogy mindig el legyen dugva, ha az az ember jön látogatóba, akitől kaptuk...lehet hogy nem díjazná kreativitásunkat...Ha már a kaspóknál, vázáknál tartunk, az sem elvetendő ötlet, hogy szoba- és balkonnövényeink cserepébe tegyünk a kavicsokból. A forró nyári hónapokban megvédi őket a kiszáradástól, ráadásul mutatós is.

Kaviccsal díszitve





Ahhoz, hogy mutatós lakberendezési tárgyakat készítsünk, nem szükséges drága kellékeket vásárolni. Egy olcsó műanyag kaspót is percek alatt egyedivé tehetünk mozaiktechnikával. A dekoráláshoz csomagolt dísz-, vagy séta közben gyűjtött kavicsot használhatunk.

Hozzávalók: műanyag kaspó, dísz- vagy gyűjtött kavics, mozaikkockák, szilikonragasztó, vattapálcika
Elkészítés:Hajlékony műanyag tárgyakra csak rugalmas szilikonragasztóval szabad mozaikozni, így elkerülhetjük, hogy lepotyogjanak a felragasztott darabok. Ugyanezért fugázni sem szabad, mert a használat során biztos, hogy az anyag kipereg a résekből. Fontos, hogy minél laposabb, kicsi kavicsokat válasszunk, mert szebb lesz a végeredmény.
A mozaikozást a kaspó felső részével kezdjük, a szegély alatt. Kis adag szilikont nyomjunk ki egy kartonpapírra. A szilikon azért jó választás, mert gyorsabban dolgozhatunk vele, rögtön megfogja, amit felragasztunk. Vattapálcikát használva kenjünk be egy kb. 5x5 centis területet a szilikonnal, majd ragasszuk fel a kavicsokat úgy, hogy minél kisebb rések maradjanak közöttük.
Ha az egész felületet bekavicsoztuk, akkor a kaspó felső szegélyére, kis réseket hagyva ragasszuk fel a szögletes mozaikszemeket. A kaspót borítsuk rá az asztalra, és igazítsuk el a mozaikokat úgy, hogy mind hozzáérjen az asztallaphoz, így szép egyenes lesz a széle. Várjunk, amíg megszárad és csak utána ültessünk bele.

Gyertya- és füstölőtartó




Első próbálkozásunk alkalmával ne akarjunk mindjárt nagy "alkotásokkal" kirukkolni. Az alapfogásokat nagyon jól elsajátíthatjuk, pl. egy kétkaros gyertyatartó elkészítése közben. Válasszunk ki egy Y alakú faágat, amely elég vastag ahhoz, hogy tartósnak bizonyuljon. Az ágas alakja érdekes legyen. Talpául legalább 130 mm átmérőjű fatörzsből vágjunk le 15-20 mm vastag szeletet. Ennek híján a fatörzs-szeletet az olyan virágüzletekben szerezhetjük be, ahol virágkötészeti kellékeket is árulnak. A kéregtelenítés után előbb a szárat ráhagyással vágjuk megfelelő hosszúságúra. Mérete általában 100 mm legyen, de az ág formájától függően ettől eltérhetünk. A lényeg az, hogy az ágak közel függőlegesen álljanak. Végüket vághatjuk azonos magasságúra, vagy egyenlőtlenre. A méretre vágás után águnkról és a talpról távolítsuk el a kérget, csiszoljuk a felületüket simára, majd a darabot sík lapra állítva egy kartonnal jelöljük fel mindegyik ágára a talp, illetve a két viaszfogó tányér párhuzamosan futó síkját. A felesleges részeket fűrészeljük le, a bütük merőlegesek legyenek azt alapsíkra. A talp élét és szélét finoman kerekítsük le, majd illesszük az ágas tartót a talp közepére. Excentrikusan is elhelyezhetjük, ha a cseppfogók valamelyik oldalon túlnyúlnának a talpon. A talpat fúrjuk át, alja felől a lyukat sülylyesszük ki, majd az ágas végébe is fúrjunk lyukat a facsavar számára. A másik két végébe is készítsünk egy-egy lyukat a cseppfogó tányér részére. Az ágak végére viaszfogó tányérként vastagabb fatörzsből levágott 8-10 mm vastag szeleteket használjuk. E korongokba alulról is üssünk be egy szeget gyertyatüskeként, majd ragasztóval, és egy-egy szeggel mindegyiket erősítsük az ágak végére. Az ágdarabot ezt követően csiszoljuk simára, a talpra ragasztópisztolyból nyomjunk ki kevés anyagot, és gyorsan behajtott facsavarral húzassuk össze a két alkatrészt. Ezt követően ragasszuk helyére a viaszfogó tányérokat, majd vékonyan fújjuk be az egész gyertyatartót színtelenlakkal, vagy kenjük be hígított lenolajkencével. Nagy díszgyertyákhoz, pl. két nagyobb és egy kisebb fatörzsszeletből, vagy egy csomós ágdarab ferdén lefűrészelt darabjából állíthatunk össze nyeles tartót, amelyet a talpra ékkel beszorított csapvégű fogantyúval tehetünk érdekesebbé. Az ilyen tartókba azonban füstölő rudacskákat is állíthatunk, ha néhány kisebb lyukat fúrunk a cseppfogó korongba.

Szabadtéri tűzhelyek


Ez főként a hétvégi telkeken gyakori építmény. Némelyik ugyan inkább csak afféle nyitott tűzrakóhely, terméskövekkel, téglákkal körülvéve, ám baráti összejöveteleken, vendéglátások alkalmával még ezek is jó hangulatot tudnak teremteni. Az ízesebb sültek készítéséhez azonban igényesebb tűzhelyek szükségesek, rostéllyal és faszéntartó tálcával felszerelve (37). Kőből, téglából betonelemekből, sőt akár zsaluzott betonból is kialakíthatók. A városi családi házak kertjeiben viszont újabban a hordozható tűzhely és az egyéb kellékek elhelyezésére szolgáló pultszerű építményt (38) szokás már építeni, amelyekhez a már előbb említett anyagok bármelyike is megfelel. Helyüket azonban jól kell kiválasztani, mert az esetleg hirtelen feltámadó szél miatt veszélyessé is válhatnak a nyitott tűzhelyek. Telepítésekor a szélárnyékos hely a legmegfelelőbb, s ha ilyen nincs a kertünkben, akkor feltétlenül vegyük figyelembe az uralkodó szél irányát, és a kiválasztott nyílt területen ennek figyelembevételével "tájoljuk be" az építményt. A sütéshez szükséges tűz eleinte kellemetlen füsttel is jár, amitől így könnyen megszabadulhatunk. Ez különösen az alacsony falazattal körülvett, vagy a talajba süllyesztetten kialakított tűzrakó helyeknél lényeges szempont. A faszenes kerti tűzhelyeknél ez kevésbé fontos, hiszen a tűztér többnyire két-három oldalról védett a légáramlatok tekintetében, de ezeknél sem kellemes, ha a pernyét, parázsló zsarátnokot a szél a szakácsra fújja. Az ilyen tűzhelyeket lehetőleg szilárd burkolatú talajra építsük fel, mert ennek a tisztántartása könnyebb. A tűzhelyek alakja igen változatos lehet, s nem egyszer a felépítésükhöz szükséges anyag mennyisége is befolyásolhatja, hogy az valójában milyen és mekkora lesz. Az egyszerűbbek csak három oldalról falazattal körül vett faszéntartó tálcából és a fölé helyezett sütőrostélyból állnak, a terjedelmesebbek meg ehhez épített ülőrészekkel, a tálaláshoz szükséges szélesebb fedőlapos koszorúval ellátottak (39). Kürtős grillsütőt is építhetünk, ha a tűztér fölé gúla-szerűen szűkülő, fémlemezből hajlított füstterelőt szerelünk (40). A lekerekített formájú darabokra való tekintettel az ilyen rusztikus tűzhelyeket gázbeton blokkokból is megépíthetjük, amelyeket köztudottan könnyű alakra munkálni, viszont a tűzterüket ajánlatos samott téglákkal kibélelni.
Az egyszerűbb, és főleg kisebb szabadtéri tűzhelyeket akár a terasz egyik szélvédett sarkában is felhúzhatjuk. A rostélyhoz és az építéséhez használt anyag méreteihez igazodva rakjuk ki a helyét (41), majd habarcsba ágyazva, soronként vízmérték szerint beállítva húzzuk fel a tűzhely falát (42). A sarkokon szigorúan kötésbe rakott falazatot rögvest fugázzuk is ki (43), majd oldalanként két-két keresztbe rakott falazóelemmel alakítsuk ki a szenestálca és a rostély konzoljait. A falazat függőlegességét még frissiben ellenőrizzük (44), mert az esetleges korrekciókat most még könnyen elvégezhetjük. A fugákat simítsuk el, majd a habarcs megszilárdulása és a szenestálca valamint a rostély helyére illesztése után más dolgunk nincs vele, mint használni.
Amennyiben pedig téglákból szeretnénk a hordozható kerti tűzhelyünknek oszlopos asztalt (45) készíteni, akkor annak a rakodólapját zsaluzva, s a téglasorok közé betonozott 5 mm vastag acélhuzalokkal megerősítve alakítsuk ki (46). A téglákat 15 mm-es közökkel rakjuk egymás mellé, közéjük helyezzünk 10x15 mm-es, viasszal bevont távtartó léceket, majd fogjuk körbe zsalukerettel. A keret 20 mm-rel magasabb legyen a tégláknál. A téglák közeit öntsük ki betonhabarccsal, majd a hosszanti sorok közé nyomjunk be méretre vágott 5 m-es acélhuzalokat. A téglákat végül teljesen simítsuk be betonnal, s egy léc élével húzzuk le a felesleges anyagot. A megkötött, betonnal összefogott lapot ezt követően fordítsuk meg, a távtartó léceket vegyük ki a téglák közül, majd fugázzuk ki a téglák közeit. Az így kialakított rakodólapot már az előzőleg falazással kialakított oszlopra helyezhetjük, közepére felhúzhatjuk az oszloprészt is. A felső raklapot is az előzők szerint készítsük el, majd ezt is betonhabarccsal rögzítsük a középső oszlop tetejére. Az építményt az alkalmi hússütésen kívül asztalként, virágállványként is használhatjuk, de lapjának a szélére ne helyezzünk túlságosan nehéz virágcserepeket.

Padok, pihenőhelyek, pergolák a kertben




A parányi kertecskékben is akad egy kellemes, nyugalmas zug, ahol szívesen megpihenhet a tulajdonosa. Ehhez persze nem árt egy ülőalkalmatosság is. A terméskőből, vagy ahhoz hasonló műkő darabokból kialakított egyszemélyes padhoz csak egy nagyobb kőlap, a lábaihoz meg hat-nyolc szilárdan egymáshoz betonozott kőelem szükséges. A természetes jellegű anyagból felépített ülőhely teljesen a környezetébe simul, s kemény ülése ellenére is leülésre készteti az embert (27). A kő ülőlap helyett a lábak tetejére erősített gyalult felületű pallódarab is megteszi, ha azt impregnáló anyagba áztatva rezisztenssé tesszük a nedvességgel szemben. Az ülőlapot ez esetben lehetőleg alulról behajtott csavarokkal, a lábakra már előbb felfogatott 2 mm vastag, korrózióvédett szerelőlappal célszerű a helyére erősítenünk.
Egy nagyobb fa körül is kellemes pihenőhelyet létesíthetünk, ha köréje kb. 40 cm magas falazatot húzunk fel, s ennek a tetejére beton járólapokból rakjuk ki a legalább 40 cm széles ülőfelületet (28). A fának középen hagyjunk szabadon kb. 90 cm-nyi négyzetes helyet, hogy locsolni lehessen. Az ülőlapok alátámasztásához kettős falkoszorú szükséges, ám a belső fal lehet közönséges téglából hézagosan felrakott is (29), és a megsüllyedését megelőzendően nem árt, ha betonalapra építjük fel. A hosszabb kerti padok (29) lábaihoz különféle előre gyártott betonelemeket is felhasználhatunk, ülőlapjaikat pedig akár magunk készítette 70-80 cm-es, 5-8 cm vastag, acélhuzalokkal is megerősített betonlapok, simára gyalult fapallók, vagy egymás mellé kis hézagokkal felerősített fa staflik is alkothatják. A betonlapokat lécekből összeállított zsalukeretbe öntve, 5 mm-es huzalokkal hosszában megerősítve öntsük ki, felületüket pedig simítsuk egyenesre. A még kissé durva felületüket teljes kötésük után kőanyagok csiszolására alkalmas sarokcsiszoló tárcsákkal munkálhatjuk teljesen simára. Ha pedig az üléseket faanyagból készítjük el, konzerválásukról feltétlenül gondoskodjunk. Igen hangulatos pihenőhelyet létesíthetünk a kerti út mentén köröndszerűen felhúzott téglafallal és az elé állított karfás paddal (30). A kis pihenőtér talaja szilárd burkolatú is lehet, de megteszi a gyöngykaviccsal, vagy apró kőzúzalékkal felszórt is. Az ívelt falrész sugarát a pad méretéhez igazodva jelöljük fel, majd habarcsba ágyazva rakjuk le az alsó téglasort (31). Használjunk félbe vágott téglákat is, de törött oldaluk a hátsó oldalra kerüljön. Így könnyebb követni a sugár hajlását, s a falazat tagoltsága is mutatósabb lesz. A téglákat minden sornál kötésben fektessük egymásra, majd a tetejükre élükre állított téglasor kerüljön (32). A falat kétoldalt lezáró oszlopoknak sem kell tömörnek lenniük, elég, ha elölről ezt a látszatot keltően falazzuk fel. A falazás után már következhet a fugázás, majd a téglafelület lecsiszolásával tüntessük el a habarcs okozta foltokat. Zártabb, rondellaszerűen felhúzott műkő, illetve betontéglákból is mutatós pihenőhelyeket alakíthatunk ki a kertünkben, csak a helyüket kell jól kiválasztanunk. Mivel azonban ezek helyigénye jelentős, célszerű a telek valamelyik sarkában felépítenünk, különösen akkor, ha maga a kert nem túl nagy. A mögötte levő sarokba pedig magasra növő díszcserjéket érdemes telepítenünk. S ha nem szívesen vállalkozunk az ívelt falfelületek kialakítására, a kert valamelyik sarkában felépítendő pihenőhelyek hátfalait a sarok 45 fokban történő lecsapása esetén egyenesen is kialakíthatjuk. Ez ugyanolyan mutatós megoldást eredményez, mint az ívesen rakott fal.

Sokan kedvelik a különféle pergolákat is, amelyekre növényeket, virágokat is fel lehet futtatni, de esetenként önmagukban is nagyon hangulatossá tehetik a kerteket. Az egyszerűbbekhez csupán néhány hosszú cső és huzalháló szükséges (33). A félköríves formán kívül azonban kialakíthatók fent csúcsban összefutó, vagy sátortető alakúak is. A keretekre feszített huzalháló azonban legalább 50x50 mm-es szemnagyságú és forrasztott szálú legyen. Ennek ugyanis könnyű a méretre vágása, és a felszereléséhez elég néhány önmetsző, alátétes csavar. A csőváz idomait mindig gondosan függőlegesbe állítva, s legalább 20 cm mélyen a talajba süllyesztve öntsük körül betonnal, majd felületét rozsdamentesítés, alapozás után vonjuk be kültéri zománcfestékkel. Csavarozzuk fel rá a hálót, majd azt is mázoljuk be. Ezután következhet a futónövények melléültetése, és a lugas befuttatását már rábízhatjuk a virágokra. Virágos pergolákat azonban ezektől eltérő módon is kialakíthatunk, mégpedig a kőlapokkal burkolt tereken is (34). Ha egy nagyobb négyzet alakú terület sarkain egy-egy nagyobb padlólapot kiemelünk a helyéről, s a közepükbe faoszlopot állítunk, majd középre tégla, vagy betonelemekből felhúzott oszlopot építünk, és ennek tetején átlós gerendákkal, vagy staflikkal öszszekötjük a sarokoszlopokat, szokatlan formájú pergola lesz az eredmény. Ha elég szilárd a faváz, ferde lécekkel sem szükséges megerősítenünk, bár ez tagadhatatlanul érdekesebbé teszi az alkotmányt. Az oszlopok körül a földbe dísz- és természetesen gyors növésű futónövényeket telepítve a pergolát hamar zöldbe öltöztethetjük. A kerti pihenőhelyek köré pl. falécekből összeállított rácsos oldalfalakkal határolt pergolákat is felállíthatunk. Oszlopainak a tetejét 100 mm széles deszkakoszorúval övezhetjük, és ha a rácsos oldalfalak kialakításával nem akarunk bíbelődni, akkor ezeket készen is megvásárolhatjuk a nagyobb barkácsáruházakban. A fa pergolák oszlopait azonban soha ne közvetlenül a talajba süllyesztve rögzítsük. A földbe fúrjunk legalább 15 cm átmérőjű, kb. 30 cm mély lyukakat, töltsük fel betonnal, majd ebbe ágyazzuk bele a készen vásárolt fém oszloptartó vasakat. Az oszlopok, továbbá a többi faelem felerősítéséhez pedig csak korrózióvédő bevonattal ellátott kötőelemeket használjunk.

Virágládák, piedesztálok, oszlopok




Kertünket a felszíne fölé emelkedő kisebb építményekkel is változatossá tehetjük. Sok esetben egy nagyobb falazott virágláda, vagy apró, emeltszintű virágos ágyás is nagyon hatásos lehet, ha jó helyet választunk a számára. Hogy hol, s mi szépítené meg a kertünket, azt mindenki maga döntse el. Mi abban igyekszünk segíteni olvasóinknak, hogy e kis építmények milyenek is lehetnek, és hogy ezeket miként építhetjük fel saját magunk. A téglát, mint építőanyagot e munkákhoz is sokféle módon használhatjuk fel. Kevés, lapjára fektetett tömör téglából, széles áthidalásokkal készíthetünk virágos rondellát (11), vagy ennél magasabb oszlopot is (12). Alapjuk döngölt föld és 4-5 cm vastag sóder legyen, a felhúzott építményeket pedig csak a kifugázásuk után töltsük fel termőfölddel. Élükre állított téglákból tömörebb falú virágos oszlopot is készíthetünk (13), ám a sarkok kialakításánál ügyeljünk arra, hogy a téglák mindig kötésben legyenek az alatta levő sort alkotó darabokkal. A falazáshoz szilárd kötést adó habarcsot használjunk, s a kitüremlett kötőanyagot azonnal mossuk le, mert később erre már nem lesz módunk. A kész építmény felületét ennek ellenére nem árt huzalkoronggal is lekoptatni, hogy a felülete egységesebb legyen.

Terméskő utánzatú betonelemekből is készíthetünk hasonlókat, ám ez az anyag inkább a tömör oldalú virágládák (14, 15) ezek kerti oszlopszékekkel kombinált változatainak, s más kis építményeknek a kialakítására valók. Nem árt, ha sóderréteg és betonalap van ezek alatt, de a jól ledöngölt talajra terített sóder is elég a számukra. Oldalfalaik mindig kötésben elhelyezett elemekből álljanak, a nagyobb fedlapokat pedig akár magunk is elkészíthetjük színezett betonból. Hasonlókat akár bontott útburkoló kövekből, vagy téglából is készíthetünk. Ilyen építményeket még zsaluzott, kellően tömörített betonból is elkészíthetünk, amelynek külső felületeit padlólapokkal burkolva tehetjük "szalonképessé", pontosabban kertbe illővé. A kényesebb virágoknak ilyen anyagokból kis melegházat is készíthetünk (16). A falazott virágládának a tetejére csak felhajtható, üvegezett keretet kell erősítenünk, ami megvédi a növényeket az éjszakai lehűlésektől, s amelyet le is lehet a pántjairól emelni, ha már nincs rá szükségünk. A kis kertekben igen jól érvényesülnek a különféle szobortalapzatok (17) növény piedesztálok (18, 19) és virágos oszlopok (20). Téglából, betonelemekből bármelyik könnyen kialakítható, ám a magasabbakat nem árt szilárd betonalapra felhúzni. Alapméretüket mindig az építőanyag elemeinek méretei alapján válasszuk meg, hogy ne kényszerüljünk az elemek darabolására. Mivel elég magasak, a falazáskor ügyeljünk az élek függőlegességére, mert messziről a kis eltérések is észrevehetők. A fedlapok ezeknél az építményeknél is lehetnek betonhabarcsból öntött 4-5 cm vastag lapok, amelyeket esetleg még kültéri kerámia padlólapokkal is befedhetünk.

Ahol a ház előtt nyitott terasz is van, ezt részt általában mellvéd határolja. Manapság már egyre többen a fém korlátok helyett betonelemekből építettel veszik körül a teraszukat. S ha már mellvédfalat kívánunk építeni, akkor úgy is kialakíthatjuk, hogy virágokat is ültethessünk bele (21). A betonelemekből felhúzott mellvéd úgyis kettősfalú, így a közte levő rész erre lehetőséget is ad. A mellvédet azonban lehetőleg a terasz padlóján kívül falazzuk fel, hogy abból ne foglaljon el feleslegesen hasznos helyet. A mellvédfal helyének a kitűzése után 5-8 cm vastag betonalapra rakjuk fel az első elemsort, majd húzzuk fel a záróoszlopot (22). Az oszlop minden egyes elemsorának szintjét vízmértékkel ellenőrizzük (23) Az oszlop építése közben annak fal felőli oldalán lépcsőzetesen rakjunk le néhány elemet az adódó kötésben, majd az oszlop elkészülte után az oldalsó elemekhez igazodva habarcsba ágyazva rakjuk le az egymást követő elemsorokat, amelyeknek a vízszintességét most is gyakran ellenőrizzük, s szükség esetén az eltéréseket korrigáljuk is (24). Az már részletkérdés, hogy a fal azonos magasságú lesz-e az oszlopokkal, vagy sem, az viszont tény hogy az alacsonyakhoz kevesebb anyag szükséges. A falak belső oldalát is simítsuk be betonhabarccsal, majd közükbe szórjunk olyan vastagon durva sódert, hogy a hosszanti falak között még kellő vastagságú termőföldnek is jusson majd hely. Az elemek közeit fugázzuk ki, fugázó-vassal simítsuk el az egyenetlenségeit, majd a kész mellvéd (25) falai közé töltsünk földet, és máris beültethetjük virágokkal. Ha viszont ilyen térosztó falakat a kert távolabbi részében szeretnénk felépíteni, akkor feltétlenül betonalapra húzzuk fel. Az altalajt jól döngöljük le, majd terítsünk alá 4-5 cm vastagságban sódert, és kitűzött helyükre deszkákból készítsünk az alapnak zsaluzatot, amit azután már feltölthetünk betonhabarccsal (26). A tetejét léc élével húzzuk egyenesre, s ezt követően már hozzáfoghatunk a fal felhúzásához. Az alapnak természetesen a talajviszonyoktól függetlenül vízszintesnek kell lennie, s ezt még a zsaluzat talajra erősítésekor és falazásakor is gyakorta ellenőrizzük.

Virágágyás-szegélyek, támfalak


A sík felületű, gyepes kert is szép, ám virágok nélkül kissé egyhangú lenne. A virágokkal beültetett területeket vagy ágyásokat azonban különféle szegélyek beépítésével akár meg is emelhetjük. Ezzel változatosabbá tehetjük a terep felületének egyhangúságát. Erre többnyire a nagyobb földmunkák során adódik lehetőség, ám ha silány a talaj, néhány fuvarnyi jó minőségű termőfölddel is megoldhatók az ilyen szerényebb felületi szintemelések. A szegélyükhöz azonban nem feltétlenül szükséges követ, téglát, betonelemeket stb. használnunk, régi fatörzsek méretre szabott félhasábjai, vagy a nagyobb barkácsáruházakban vásárolt félgömbfa elemes kerítéselemek is megfelelnek erre a célra (1). Ez utóbbiakat akár félbe is vághatjuk, szegélyként még így is elég magasak lesznek. A félbevágott fahasábok egyenes oldalára a két felszegezett fémszalag hevedere mellé még vastagabb műanyagcsövet is ajánlatos felcsavarozni (2), az egyenes szakaszokat pedig egy-egy hosszú léccel fogjuk szilárdan össze (3). Ezután már nyugodtan félbevághatjuk a szegélyelemeket, majd az aljukat és belső oldalukat 8-15 cm magasan kenjük be ecsetelhető bitumennel. A helyüket tűzzük ki, sekély árkukat ássuk ki, majd vízszintezve (4), s függőlegesbe állítva (5), a részelemeket egymáshoz erősítve állítsuk helyére a fahasáb szegélyeket. Ezt követően már feltölthetjük a mögötte levő területet termőfölddel, s helyükre ültethetjük a virágokat is. Ilyen félgömbfa szegéllyel csekély szintkülönbségű kis teraszrészeket is kialakíthatunk (6), amelyekkel pl. a kerítések melletti részeket tehetjük változatosabbá (7). A fatelepeken vásárolt hosszú félgömbfákból is készíthetünk virágágyás szegélyeket, amelyekkel a terasz vagy a ház előterét díszítő ágyásokat foghatjuk keretbe (8). A félgömbfákat ilyen esetekben csupán néhány kihegyezett stafli karóval fogjuk össze, s a talajba verve rögzítsük. A faanyagokat azonban a nedvesség okozta korhadás, gombásodás ellen vegyszeres kezeléssel kell ellenállóvá tennünk. Az öreg, lebontott kerítések oszlopainak még ép részeit is felhasználhatjuk ilyen célokra. Az időmarta gömbfa oszlopokat azonban a kertben térelválasztó cölöpkerítésként is felhasználhatjuk (9). A méretre vágott oszlopokat a talajba ágyazásuk előtt azonban ajánlatos bitumenes oldatba állítva nedvességállóvá tenni. Földbe erősítésükkor pedig lyukásóval készített gödrökbe helyezve, sóderral körbe töltve rögzítsük, mert a talajba verést már aligha viselnék el e kiérdemesült faoszlopok. Lejtős telkeken a legtöbb tulajdonos kisebb-nagyobb teraszokat kialakítva igyekszik a talajszint eme kellemetlen fogyatékosságát korrigálni. Az ilyen területek oldalfalát azonban a folyamatos erózióval szemben ajánlatos támfalakkal védeni. Aki teheti igényes, kőből, téglából rakott falakkal védi a kialakított teraszokat (10), ám ezenkívül még számos lehetőség van az ilyen védőművek kialakítására. Ha a talaj köves, fáradságos munkával ugyan, de ingyen juthatunk a támfal építőanyagához, amelyből azt majd kb. 15 cm mélyen a talajba ágyazva felépíthetjük. Színezett betonból is kialakíthatjuk, hogy a környezetébe illőbb legyen, s ez esetben a zsalut igen durva felületű pallókból leszabott darabokból is elkészíthetjük. Alacsonyabb támfalak mellvédjeként használhatjuk a már előbb említett félgömbfa kerítés elemeket is, ám a magasabb támfalakat készen vásárolt betonelemekből falazzuk fel, amelyek tartósak és felületük is a természetes környezetbe illő kialakítású. Amennyiben hézagosan, de feltétlenül kötésben rakjuk fel a támfalat, kevesebb anyag szükséges hozzá, s a falnyílásokba ültetett dísznövényekkel környezetükbe illőbbé tehetők.