2009. június 21., vasárnap

Fűzött virágtartó


Lassan kikerülhetnek a virágok a teraszra, erkélyre. Ilyenkor mindig hiányzik egy-két felakasztható virágtartó. Ezért bemutatunk egy nagyon egyszerűen megvalósítható virágtartót, amelyet maradék léceket összefűzve készítettünk.





Az erkélyen, teraszon és a kerti fák ágaira akasztva is nagyon jól mutatnak a függeszthető virágtartók. A legszerencsésebb választás, ha természetes anyag mellett döntünk, hiszen ez illik leginkább a növényekhez. Többnyire cserépből vagy gyékényből fonott darabokat kaphatunk a boltokban, fából készülteket ritkábban, pedig megfelelő felületkezeléssel ezek igazán tartósak lehetnek. A fa szépségét hangsúlyozó felületkezeléssel – pl. kültéri lazúrfestékkel színezve vagy natúrszínben, olaj-viasz emulzióval kezelve – készült virágtartók kiemelik növényeink látványát.

Ez a virágtartó roppant egyszerűen elkészíthető néhány lécből és egy kis kötélből. A méreteket az határozza meg, hogy mekkora cserépnek szánjuk, a cserép átmérőjéhez kell igazítani a virágtartó belső szélességét, és így meghatározni a lécek hosszát. Amennyiben viszont elkeskenyedő edényről van szó, és nem zavaró, hogy az edényt nem takarja teljesen a virágtartó lécezete, akkor a belső távolság lehet kisebb is, ahogy a képünkön is látható: a különleges kaktuszféle sűrűn lecsüngő „levelei” takarják a cserép felső részét. Az oldalak magassága a lécek számától függ, ami szintén az igények szerint változhat. Az összefűzött virágtartó készítésének egy titka van: hogyan oldjuk meg, hogy a méretre vágott valamennyi lécen a furatok ugyanoda kerüljenek? Nos, ehhez fúrósablont kell készíteni. A furatokat a lécek hosszanti középvonalán úgy helyeztük el, hogy a lyukak külső pereme a lécek végeitől 2,5 cm-re legyen.

ÍGY KÉSZÜL A FŰZÖTT VIRÁGTARTÓ

A méretre vágott lécek éleit fejjel lefelé rögzített marógéppel legömbölyítettük. Persze reszelőt vagy ráspolyt és csiszolóvásznat is használhatunk. Sőt, ez a művelet el is maradhat, csak a legömbölyített élekkel szebben mutat a tárgy. Mi állványra helyezett fúróval dolgoztunk, de kézifúróval is kifúrhatók a lyukak. A fúrosablon két, derékszögben egymáshoz illesztett, majd egy lapra rögzített lécből áll. (Mi fehér laminált bútorlapra rögzítettük a sablont.). A lapon úgy határozzuk meg a sablon rögzítési pontjait, hogy egy lécen kijelöljük a furat helyét, majd ezt a derékszögű sablonhoz illesztve a kijelölt pontot a fúrószár alá helyezzük, és csavarral rögzítjük a sablont.
Valamennyi lécet mindkét végén kifúrjuk – 14 mm-es fúrószárral. A sablon lapjának rögzítését munka közben ellenőrizzük és állítsuk utána az első kifúrt darab szerint, mert a rezgőmozgás miatt a sablon elmozdulhat! A virágtartó alja 5 lécből készül úgy, hogy két lécre merőlegesen, szemmérték alapján egymástól egyenlő távolságra rögzítjük a három távtartó lécet, a pontos merőleges elhelyezéshez pedig derékszögű vonalzót használtunk. Mielőtt elkezdenénk összefűzni a léceket, a kötéldarabok végeit a) ha kenderkötél, akkor celluxszal ragasszuk körbe, b) ha műanyag kötél, akkor lángon kicsit megolvasztva sodorjuk egybe, így nem foszlik szét a fűzés közben.
A kötél végeire kössünk csomót, ez lesz az alsó léc „rögzítési” pontja (a csomót az előtt is megköthetjük, hogy fixálnánk a kötél végét). Majd „szintenként” haladva, minden oldalon egy-egy lécsort felfűzve állítsuk össze a virágtartót. Az első sort úgy is felfűzhetjük, hogy a három aljléccel egy szintre kerül az első sor – így csináltuk mi. De a távtartóval egy szintre is kerülhet az első lécsor, ekkor ugyanannyi léccel egy sorral magasabb oldalakat kapunk.

Otthoni barkácsolóként is lehet szép dolgokat készíteni.






„Családi házunk építése során, számos érdekes megoldást alkalmaztunk, többet az Ötlet Mozaik cikkeiből merítettünk. Most ezt viszonozva, egy egyedi fürdőkád beépítését ismertetem. Az kiválasztott sarokkádhoz kapható akril előlapok nem nyerték meg a tetszésünket ill. a kád árához képest irreálisan drágák voltak. A hidegburkolást az alkalmazott csempék mérete és tájolása miatt vetettük el, hiszen a csempék darabolásával lehet csak követni az ívet, és az egységet mozaik csempével nem szerettük volna megtörni. Egy lakberendezési magazinból merítettük az ötletet, ahol is a teljes fürdő teak fa burkolatot kapott. Sajnos a teak egy igen drága megoldás lett volna, ezért a választásunk a bambuszra esett. Egy barkácsáruházban vásároltunk 10 cm széles, vízálló bambusz szalagparkettát. A kád első lábai rozsdamentes 30x30x2 zártszelvényből készültek, állítható lábakkal. Erre popszegeccsel egy 40x2 mm saválló acélszalagot rögzítettünk, melyre hátulról csavarral és szilikon ragasztóval rögzítettük a leszabott parketta léceket. A 10 cm-es osztásnak köszönhetően a kád ívét gyönyörűen követik a lapok. A kád végén 3 lap hosszában egy kis kivehető ajtót építettem, melyet szekrény mágnes és szilikon tömítő tart a helyén. Így az esetleges javítások alkalmával csak a tömítőt kell kivágni és a szerelvények egyszerűen hozzáférhetők lesznek. Az egész burkolatot színes szilikonnal tömítettem körbe, mely még merevebbé teszi az előlapot. Az elkészült előlap harmonikusan illeszkedik a fürdőszoba burkolatához ill. sokkal melegebb és különlegesebb a gyári fehér buborék előlapokhoz képest. Nem elhanyagolható az sem, hogy az így elkészített előlap anyagköltsége még a felét sem éri el a gyári előlapok árának. Remélem, hogy ezzel ötletet tudok adni másoknak is, hogy egyedi beépítést alkalmazzanak."

Pad és pergola
  • Nyomtatható verzió
  • Küldés e-mailben
  • Betűméret csökkentése
  • Betűméret növelése

Ezúttal olyan hangulatos kerti padot mutatunk be, amely bármely kert díszére válik. Nehéz ellenállni a késztetésnek, hogy egy jó könyvvel a kezünkben órákra helyet foglaljunk benne. A legszembetűnőbb az ülőke fölötti ívelt virágtartó pergola, amely azt az érzést kölcsönzi, hogy lugasban tanyázunk. És ami szintén lényeges: nem túl nehéz elkészíteni...


Rajzoljuk át a hullámos elemek hajlatait a sablonnal a gerendára, szabjuk ki lyukfűrésszel, és csiszoljuk le.
Pillanatszorítóval rögzítsük a D és
E elemeket, és 5,0×50 mm-es csavarokkal
erősítsük őket egymáshoz.
A rács F és G elemeinek végeit – pontos
mérés után! – vágjuk le 45 fokban
(azaz gérbe) és helyezzük a keretbe.
Az F és G elemeket – először ott, ahol
keresztezik egymást – 1,6×35 mm-es
szögekkel rögzítsük egymáshoz...
...majd végeiket 4,0×40 mm-es csavarokkal (a lyukakat előfúrva) kívülről, a kereten át erősítsük a kerethez. Ezután jelöljük be az A ívelt elemek helyét a C oszlopok tetején, és vágjuk ki dekopírfűrész segítségével. Szorítsuk az apácarács keretét a C oszlopok közé, és csavarozzuk is őket oda 5,0×50 mm-es csavarokkal.
A 2. kép szerint erősítsük össze az ülőke keretét is 5,0×90 mm-es csavarok és faragasztó segítségével. Az andráskereszteket átlapolással készítjük: a középig befűrészelt lécekből a fölös anyagot vésővel távolítjuk el. 5,0×90 mm-es csavarokkal erősítsük az O elemeket a háttámla N-M keretléceibe a rajz szerinti távolságban.
Az andráskereszteket tegyük a kereten kialakult négyzetek alá, és jelöljük be, mennyit kell levágni a végeikből. Szabjuk a kellő formára az andráskeresztek végeit, és rögzítsük őket a keretbe
5,0×90 mm-es csavarokkal.
2,5×55 mm-es szögekkel szögezzük a J takarólécet a háttámla felső N lécére, így eltakarjuk a csavarok fejeit.
Erősítsük a pad két szélső L keretdeszkáját a C oszlopokra: a támla felőli végük legyen 2 cm-rel alacsonyabban. Rögzítsük a támlát a C oszlopokhoz 5,0×90 mm-es csavarokkal: a teteje legyen 3 cm-rel hátrább, mint az alja. Erősítsük 4,0×40 mm-es csavarokkal az ülőke öt K deszkáját a három Q léchez. A deszkák közt 1-1 cm hézag legyen.
4,0×20 mm-es csavarokkal rögzítsük az L elemeket tartó L vasakat az ülőrész két K keretelemének belső részére. Az L vasakon át csavarozzuk a pad ülőkéjének két K keretlécét a C oszlopokhoz rögzített L keretdeszkákhoz. Csavarozzuk helyére a középső L deszkát is, tegyük rá az ülőkét, és a Q léceken át erősítsük oda 4,0×40 mm-es csavarokkal.
Tegyük a C oszlopokban kivágott helyükre az A elemeket, és hátulról erősítsük őket oda 5,0×60 mm-es csavarokkal.
Pillanatszorítókkal hátulról odafogatva
a B ívelt elemeket jelöljük be, mennyit kell vágnunk a végükből.
Vágjuk le, amennyit kell, majd 5,0×90 mm-es csavarokkal rögzítsük a B elemeket a C és A elemekhez is. Vágjuk ki a H elemekből az A elemekhez való rögzítéshez a nútokat, erősítsük fel őket .
A pad elkészült. Ha nem telifából csináltuk, akkor most jött el a favédő szerrel való alapos, kétszeri lekenés ideje. Ha földre vagy fűre akarjuk állítani, tanácsos minden lábát betonblokkal a talajba horgonyoznunk, így a víz nem károsítja. Csavarozzuk a C oszlopok alsó végét a betonból kiálló U vashoz. A pad így néhány centivel a föld fölött áll , s az eső lecsöpög róla.

Megújul a parkettánk


A parketta felújítás nem egyszerű feladat. Minden mozzanatnak, a csiszolásnak, a fugázásnak vagy a szegélyezésnek is megvannak az apró trükkjeii. Megmutatjuk, hogyan tudjuk saját kezűleg felújítani parkettánkat. A parkettának is van fugája, ami elöregedik, kipattogzik!



A parkettának is van fugája?

A parketta felújítás egyik legapróbb mozzanata a fugák újratöltése. Precíz munkát igényel, igaz viszonylag kicsi felületen kell dolgoznunk, de ha hibázunk, akkor sokkal nagyobb károkat okozhatunk, mint gondolnánk. Figyeljünk a színválasztásra. A régebbi parkettáknál, amelyek már többször lettek lakkozva nehezebb megállapítanunk, hogy milyen a parketta eredeti színe. Ha nem tudjuk megállapítani, akkor inkább mindig a világosabb árnyalat mellett döntsünk, mert azzal kevesebb bajt okozhatunk. A parkettafuga ugyanis idővel bepiszkolódik, elszíneződik, így hajlamosabb felvenni az eredeti parketta színét. A fugák egyébként kaphatóak bükk, tölgy, juhar, mahagóni és dió színekben.

Fontos, hogy a munka kezdete előtt portalanítsuk és zsírtalanítsuk a felületet. Legyen száraz és tiszta.
A spattula segítségével kaparjuk ki a régi, még megmaradt fugacsíkokat. Egyszerű toló mozdulattal sikerülni fog.
A kikapart fugadarabok a résben maradnak, így ki kell porszívóznunk a törmeléket.
A parkettafugázót egyenletesen hordjuk fel kinyomó pisztollyal. Ne használjunk túl sokat, mert a vékony réseket nehezen tölti fel és sok lesz a felesleg.
A felhordott anyagot először az ujjunkkal dolgozzuk el. Ezt egyszerű glettelő mozdulatokkal tegyük.
Végül egy nedves szivaccsal töröljük át a felületet, majd hagyjuk száradni 24 órát.

2009. június 20., szombat

Ötletek gyerekszoba bútorra
Repülõgépes, hangáros fiú szoba - gyerekbútor, gyermekbútor, gyerekszoba bútor, babaágy, kiságy, gyerekágy, bababútor, bébibútor, bébiágy
Hamupipõkés kislány szoba - gyerekbútor, gyermekbútor, gyerekszoba bútor, babaágy, kiságy, gyerekágy, bababútor, bébibútor, bébiágy
Repülõgépes falfreskó kisfiúk szobájába
Tökhintó gyerekágy és kastélyszekrény kislányokank
Bambi az erdõben barátaival - gyerekbútor, gyermekbútor, gyerekszoba bútor, babaágy, kiságy, gyerekágy, bababútor, bébibútor, bébiágy
Hercegnõs lányka szoba - gyerekbútor, gyermekbútor, gyerekszoba bútor, babaágy, kiságy, gyerekágy, bababútor, bébibútor, bébiágy
Bambi és barátai mesefal
Hercegnõi lakosztály, varázstükrös fésülködõasztallal
Thomas gõzõs barátai - gyerekbútor, gyermekbútor, gyerekszoba bútor, babaágy, kiságy, gyerekágy, bababútor, bébibútor, bébiágy
Indiános gyerekágy - gyerekbútor, gyermekbútor, gyerekszoba bútor, babaágy, kiságy, gyerekágy, bababútor, bébibútor, bébiágy
Thomas a gõzös és barátai
Indián sátras gyerekágy tiniknek


Kerti grillsütő

Számos kerttulajdonos számára a nyár csúcspontját a szabadtéri tűzrakás és ételkészítés jelenti. Állandó grillsütőhely kialakítására azonban kertjéből egy kis részt fel kell áldoznia.

A vízszintmérő a pontos munka egyik előfeltétele. Mivel kerti grillsütőnket nem a homokra kívánjuk építeni - nem lenne tartós - először alapozást kell készíteni. A megfelelő hely kiválasztása után megkezdjük az alap kiásását. Az alapozás egy lapát szélességének feleljen meg, tehát kb. 20 cm széles legyen és kb. 60-80 cm mély. A szerkezeti rajzon láthatjuk, hogy a talajt csak a két magas oldalfal alatt kell kiásni, a tűzhely széles felülete alatt nem szükséges.

Az alapozás anyagát kőműves beton képezi (1 rész cement, 4 rész homok), földnedvesre bekeverve és a kiásott gödörbe becsömöszölve. A felület vízszintességét léccel és vízszintmérővel ellenőrizzük. A kátránypapír ráhelyezése után a falazás megkezdhető.


Ezt a sütőhelyet leggyorsabban nagy betonelemekből készíthetjük el. A két darabot építési cementtel vagy beépített acélcsapokkal erősítjük össze. A grillrácsozatnak
csavarokból készítünk tartót.
A külső fal első négy rétegét az alapra építjük. Ügyeljünk arra, hogy a fugák ne essenek egybe, és a klinkertéglákat lehetőleg fél téglányira eltolva helyezzük el egymáson.

A tűzhelyfalazat első négy rétegét hasonlóképpen építsük fel. Az ötödik és hetedik réteg fél téglányira nyúljon be a külső falazatba. A tűzhely belső részét kitöltő anyagnak megfelelően le kell ülepednie mielőtt a belső felület alapozásának habarcsát behelyeznénk. A kitöltő anyagot a friss falazás miatt nem döngölhetjük le.

A habarcsnyomok letisztításakor ügyelnünk kell, nehogy a fugákból anyagot mossunk ki. A 8-10 napos kikeményedési idő előtt a rostélytartó menetes csapok furatait nem szabad elkészíteni, és a grillsütőt sem lehet "befűteni".

A tartósság érdekében a kemencét samottal béleltük. A klinkertéglákból kialakított külső burkolat az időjárás hatásainak
ellenáll és könnyen tisztítható.


Egyszerű grillsütő hely
A grillsütő felépítése nem bonyolult, ezért a munkát minden gyakorlott barkácsoló elvégezheti. Cement és homok helyett (amelyek csak az alapozáshoz szükségesek) a darabok időjárásálló ragasztóhabarccsal, csapokkal és csavarokkal vannak összeerősítve. Az 1,5 mm vastag rézlemezből álló kürtő lakatos segítségével vagy önállóan készíthető el. Részletes leírását közöljük. Bemutatjuk a grillsütőbetét felépítését is, amely
egyszerű anyagokból, különleges
szerszámok igénybevétele nélkül
elkészíthető.


Szükséges anyagok


A kürtő kiterített rajza
  • 5 db járdalap, 75 x 50 x 5 cm
  • 2 db járdalap, 50 x 50 x 5 cm
  • 8 db gázbeton tömb
  • 50 x 25 x 10 cm samottbetét, kb. 1,3 m²
  • 1,5 m² ásványgyapot (azbeszt- lemez) (DIN) 412-A1 szerint
  • félkemény vörösréz lemez, 1 mm vastag
  • megfelelő mennyiségű szabásmintaanyag (kb. 3 m²)
  • 3,2 m sárgaréz szögidom
  • 20 x 20 x 2 mm 6 db horganyzott acél szögidom
  • 150 x 150 x 5 mm 2 m sárgaréz lemez
  • 20 x 20 x 2 mm 4 m² kézzel alakítható habarcs
  • ragasztóhabarcs (pl. Szileton Mátra gázbeton-ragasztóhabarcs) a fugázóhabarcs (pl. Szileton F por alakú fugázóanyag) a gázbetonhoz és a klinkertéglákhoz
  • kb. 200 db vörösréz vakszegecs, 4 mm x 6 mm
  • kb. 20 db vörösréz vakszegecs, 4 mm x 12 mm
  • csavarok, betoncsapok, univerzális csapok, gipsz, szizálszálak, kötözőhuzal



  • Falazott kürtő


    1. A betontömböket egy régi rókafarkfűrésszel darabolhatjuk fel a kívánt méretre. A kürtőalapozás három falához egyenként 2,5 tömb szükséges.

    2. A ragasztóhabarcsot vékony, de a teljes felületet befedő rétegben, spatulával hordjuk fel. Ezután a betontömböket a két járdakőhöz ragasztjuk, amelyeket...

    3. ... mint alaplemezeket, a még nedves betonfelületre illesztünk. Két további járdakövet a beton alépítményre helyezünk, csavarokkal és betoncsapokkal kötve össze őket.

    4. A samott kürtőbélés szigeteléséhez nem éghető ásványgyapot (azbeszt-) lemezeket használunk (DIN 4102-A1 szerint). Az alaplemez sarkai alá 22 cm vastagságban levágott klinkerlapokat helyezünk.

    5. A kürtő alkatrészeit kötözőhuzallal, fémhüvelyek segítségével ideiglenesen összeállítjuk. Az alépítményhez szizálszálakból készült szalagokkal és gipsszel rögzítjük.

    6. A három járdalapot U alakú csapokkal és csavarokkal kötjük össze. Ezeket a járdalapokat ragasztóhabarccsal a kürtőbélés burkolataként helyezzük fel. Samottbélés és a betonlemezek közötti hézagot további ásványgyapot lemezekkel töltjük ki.

    7. Az alépítményt és a burkolatot kézzel alakítható habarccsal burkoljuk. A ragasztóhabarcsot fogas spatulával hordjuk fel, és a habarcsot a ragasztóágyba nyomjuk be. Ahol szükséges, gyenge kalapácsütésekkel oszlatjuk szét az anyagot. A fugák azonos szélességűek legyenek. Ezt vezető zsinórral és vízmértékkel érhetjük el.

    8. A peremet és az éleket 20 x 20 cm méretű és 2,2 cm vastag klinkerlapokkal borítjuk be. Az éleket borító lapokat csempevágóval szabjuk méretre és illesztjük össze.

    9. A fugahabarcsot földnedvesen keverjük be és egy keskeny kőműveskanállal nyomjuk be a fugákba, végül lesimítjuk és szárazon lekeféljük.